Csak kinyomtatott jeggyel mehetnek be a szurkolók a német-magyar meccsre
Csak kinyomtatott, papíralapú érvényes jeggyel léphetnek be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba pénteken, ahol 20.45 órától rendezik a Németország-Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hangsúlyozta: a korábbiakhoz képest a nézők számára változás lesz, hogy ezúttal nem vouchert kapnak majd, amit a helyszínen kell beváltaniuk, hanem az emailen küldött jegyeket maguknak kell kinyomtatniuk.
„A német szövetség tájékoztatása szerint a Red Bull Arénánál telefonról nem lehet leolvasni a jegyeket, így azokat mindenki előre nyomtassa ki, és őrizze is meg, hogy majd be tudja mutatni a stadionba történő belépéskor” – nyilatkozta.
Kiemelte: nagyon bíznak abban, hogy a magyar szurkolók a lipcsei, majd hétfőn a budapesti találkozón – utóbbin 20.45 órától az Európa-bajnoki címvédő olaszokat látja vendégül Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a Puskás Arénában – is sportszerűen drukkolnak, adott esetben nem ülnek fel a provokációnak, így az európai szövetség ellenőrei sem marasztalják el őket a viselkedésükért, az esetleges rendbontásért.
Ellenkező esetben ugyanis hatályba lép az egymeccses, felfüggesztett zártkapus hazai mérkőzés, sőt, akár még arra is sor kerülhet, hogy egy időre visszatérnek a zártkapus találkozók. Kiemelte: a drukkerek csak és kizárólag saját csapatuk biztatásával foglalkozzanak, és mellőzzék az antiszemita, rasszista, kirekesztő molinókat, valamint rigmusokat. Annál is inkább, mert a szurkolók viselkedését a lelátókon sok ellenőr figyeli, akik mindent feljegyeznek – tette hozzá.
A hétfői, budapesti találkozóval kapcsolatban hangsúlyozta: a stadion kapuit már három órával a kezdés előtt megnyitják, és a szurkolói faluban különböző programokkal, aktivitásokkal várják a nézőket, akik legendás válogatott játékosokkal is találkozhatnak.
A szóvivő emlékeztetett: a magyar válogatott júniusi eredményeinek köszönhetően kedvező helyzetben van az A divízióban maradást illetően, és így reális az esélye arra, hogy a következő Nemzetek Ligája-sorozatban is a legjobbak között szerepeljen. Ott aztán – hasonlóan a mostani kiíráshoz – újra kiváló ellenfelekkel játszhat tétmérkőzéseket.
Az A divízió 3. csoportjában a magyarok négy fordulót követően 7 pontjukkal az élen állnak, a németek (6 pont), az olaszok (5) és az angolok (2) előtt.
MTI