Liverpool – Arsenal: az utóbbi húsz év legintenzívebb mérkőzése volt

FC Liverpool arsenal

Fotó: Facebook / Liverpool FC

Az Arsenal elleni szombati győzelemmel a tabella élén karácsonyozhatott volna az angol labdarúgó-bajnokságban a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató FC Liverpool, de az 1-1-es hazai döntetlennel egyáltalán nem elégedetlen Jürgen Klopp vezetőedző.

    „Ha valaki bizonytalan lett volna abban, hogy a tabella melyik részéhez is tartozunk, ez az eredmény megmutatta, hogy egészen az elejére. Így kell tovább folytatnunk”

– mondta az éllovas elleni rangadó után a Vörösöket irányító német szakember.

A mezőnyt jelenleg az Ágyúsok vezetik 40 ponttal, a Liverpool – amelyben a magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt – 39 ponttal követi a londoniakat.

    „A top csapatok ellen elért eredményekből és teljesítményekből kell erőt merítenünk. A Man City ellen például nem játszottunk rosszul, de nem olyan jól, mint ma”

– utalt Klopp a címvédő elleni, november végi döntetlenre (1-1).

Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta úgy fogalmazott a szombati ütközet után, hogy az utóbbi évtizedek egyik legintenzívebb meccse volt.

    „Ez egy hihetetlen futballmérkőzés volt, az utóbbi húsz év egyik legintenzívebbje ebben a ligában. Többször is mi irányítottunk, az utolsó húsz percben jobban akartuk a győzelmet, de a döntetlen igazságos”

– mondta a spanyol tréner.

MTI