Brazil védőt szerződtetett a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette a brazil Raul Gustavót.
A klub honlapján közölte, hogy a 25 éves belső védő a Corinthians együttesétől érkezett.
A Transfermarkt című német szakportál 2,5 millió euróra (994 millió forintra) becsüli a brazil játékos értékét, aki korábban már futballozott Európában, egy évet töltött a horvát Lokomotiva csapatában.
„Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat”
– nyilatkozott Hajnal Tamás, a bajnokcsapat sportigazgató.
MTI
Rovat hírei
Zsóri Dániel a román élvonalba igazolt
A Ferencváros 2024/25-ös Európa-liga programja
Hamburgban fogadja a Ferencvárost a Dinamo Kijev
Fél év után Varga Kevin távozik a Sepsi OSK-tól
Kiszenvedtük! Európa-liga főtáblás a Fradi
Szaúd-arábiában folytatja a Manchester City kegyvesztett sztárja
Chiesa a Liverpool játékosa lett
Callum Stylest szerződtette a West Bromwich Albion
Fiola Attila Újpesten folytatja
Blagojevic távozik Debrecenből
Az Atlético Madridtól vett kölcsön középpályást a Leipzig
Szappanos Péter a szaúdi al-Fatehhez szerződött