Hollandia lefocizta Romániát
Az első negyedórában kiegyenlített játékot láthatott a közönség, mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek. A hollandok aztán a 20. percben Gakpo lövésével megszerezték a vezetést, Nita kapus rosszul helyezkedett. Innentől kezdve Hollandia átvette az irányítást, „felborult a pálya”, de az eredmény nem változott.
A játék képe a fordulást követően sem változott, osztálykülönbség volt a két csapat között, a hollandok pedig egy hatalmas védelmi hibát követően a hajrában eldöntötték a találkozót. A 83. percben Gakpo rendkívül harcosan tört be az alapvonalnál, a román védő nem tudta kikísérni a labdát, a Liverpool támadója így könnyű gólpasszt adott az üresen álló Malennek (2-0).
A ráadásban a csereként pályára lépő Malen a 93. percben egy kontra végén másodszor is betalált, így a hollandok sorozatban három elveszített egyenes kieséses meccset követően jutottak tovább Európa-bajnokságon.
A találkozó legjobbja Cody Gakpo, a Liverpool támadója volt, aki egy-egy góllal és gólpasszal segítette az Oranjét.
A hollandok szombaton az Ausztria–Törökország mérkőzés győztesével találkoznak a negyeddöntőben.
Nyolcaddöntő, eredmény:
Hollandia-Románia 3–0 (1–0)
München, 65 012 néző, vezette: Felix Zwayer (német)
gólszerzők: Gakpo (20.), Malen (83., 93.)
sárga lap: Dumfries (76.), Malen (94.), illetve M. Marin (67.), Stanciu (82.)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, de Vrij, van Dijk, Aké (van de Men, 69.) – Schouten (Veerman, 69.), Simons, Reijnders – Bergwijn (Malen, a szünetben), Depay (Blind, 91.), Gakpo (Weghorst, 84.)
Románia: Nita – Ratiu, Dragusin, Burca, Mogos (Racovitan, 38.) – M. Marin (Cicaldau, 72.) – Man, Stanciu (Olaru, 88.), R. Marin, Hagi (Alibec, 72.) – Dragus (Mihaila, 71.)
MTI