Megvan az Espanyol új edzője
Diego Martínezt nevezték ki kedden a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő RCD Espanyol vezetőedzői posztjára.
A barcelonai klub közleménye szerint a 41 éves szakvezető szerződése két idényre szól.
Martínez 2010-től hét éven keresztül a Sevillánál dolgozott az ifjúsági, a harmadik, majd a második csapat trénereként, illetve a felnőtt együttes pályaedzőjeként. Később az Osasuna és a Granada vezetőedzője volt. Utóbbival feljutott a La Ligába, kvalifikált az Európa-ligába, ahol a negyeddöntőig jutott, a Király Kupában pedig elődöntős volt az együttessel.
Az RCD Espanyol legutóbb a 14. helyen zárt az élvonalban.
MTI
Fotó: Twitter
Rovat hírei
Pontokat vesztett a Real Madrid a Rayo Vallecano otthonában
Kerkez Milost már a Real Madrid is figyeli
A második félidőben bedarálta ellenfelét a Barcelona
A hajrában hullajtott pontokat a Barcelona, nyert az Atlético Madrid
Kulcsjátékosok sérültek meg a Barcelonában és a Real Madridban
Elverte a VAR a Barcelonát
A Barcelona félgázzal nyerte a városi derbit
Otthon nyert az Osasuna és a Girona
Egy pontot szerzett Mallorcán az Athletic Bilbao
Kikapott Sevillában az Atlético
El Clásico: Megalázta a Blancókat a Barcelona Madidban
Modric megdöntötte Puskás rekordját