Zsóri Dániel a román élvonalba igazolt
A Puskás-díjas Zsóri Dániel a román élvonalban szereplő UTA Arad labdarúgócsapatához igazolt hétfőn.
A klub honlapja emlékeztetett rá, hogy a 23 éves csatár kis túlzással hazatért, hiszen az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel. Később Békéscsabára került, majd a Debrecen, a Fehérvár FC, a Budaörs, a Budafoki MTE, a Zalaegerszeg, legutóbb pedig az MTK futballistája volt.
A DVSC színeiben a Ferencvárosnak lőtt ollózós góljáért 2019-ben megkapta a nemzetközi szövetség (FIFA) Puskás-díját, amit minden évben a legszebb találatot szerző játékosnak ítélnek oda.
Az UTA Aradnak egy győzelme, négy döntetlenje és három veresége van a román bajnokság új idényében.
MTI
Rovat hírei
BL-győztes, volt Liverpool-futballistát igazolt a Ferencváros
Kerkez Milost már a Real Madrid is figyeli
A Liverpool korábbi sztárja érkezhet a Fradiba
A DVTK végleg búcsút intett a nyáron igazolt marokkói játékosának
Ranieri az AS Roma új vezetőedzője
Ádám Martin karrierje nehezen bírna el egy újabb rossz klubváltást
Ádám Martinnak véget ért a görög kaland
Hivatalos: Ő lesz a Manchester United új vezetőedzője
Portugál edzője lehet a vörös ördögöknek - négymilliárdért
Visszatérhet a pályára a 48 éves Francesco Totti
Mario Balotelli visszatért a Serie A-ba
A FIFA átigazolási szabályzata szembe megy az uniós joggal