Visszavágott a 8:2-ért a Barca a Bayern Münchennek

Raphina barcelona

Fotó: Facebook

A tegnapi nap rangadóján a Barcelona Raphina mesterhármasának is köszönhetően 4-1-re verte a vendég Bayern Münchent.

A szerdai rangadón a spanyol bajnokságban listavezető FC Barcelona már a 2. percben vezetést szerzett a Bundesligában éllovas Bayern Münchennel szemben, és a 33-szoros német bajnok kis vártatva egyenlített volna, de les miatt nem adták meg Kane találatát. Az angol csatár azonban nyolc percre rá már szabályos körülmények között 1-1-re módosította az állást.

Ettől kezdve viszont még nagyobb nyomás nehezedett a vendégek kapujára, és előbb az ex-müncheni sztár, a lengyel Lewandowski, majd közvetlenül a szünet előtt Raphinha ismét betalált. A brazil csatár az 56. percben már mesterhármasnál járt, és ez elegendő volt a magabiztos diadalhoz.

Ezzel megszakadt a bajorok katalánok elleni 2015. május 12. óta tartó remek, hat győzelemből álló, 22-4-es gólkülönbségű sorozata.

Az átalakított BL-sorozatot vereséggel nyitó Barcelona a legutóbbi két összecsapását megnyerte, míg a Bayern éppen fordítva teljesít: a sikeres, 9-2-es rajt után egymást követő két fellépését bukta el.

A Manchester City esélyeshez méltón verte 5-0-ra a cseh Sparta Prahát és továbbra is veretlen.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló:

RB Leipzig (német)-Liverpool (angol) 0-1 (0-1)

gól: Nunez (27.)

FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 4-1 (3-1)

gól: Raphinha (2., 45., 56.), Lewandowski (36.), illetve Kane (18.)

Manchester City (angol)-Sparta Praha (cseh) 5-0 (1-0)

gól: Foden (3.), Haaland (58., 68.), Stones (65.), Nunes (88.)

Atlético Madrid (spanyol)-Lille (francia) 1-3 (1-0)

gól: Álvarez (8.), illetve Zsegrova (61.), David (74., 89.)

Benfica (portugál)-Feyenoord (holland) 1-3 (0-2)

gól: Aktürkoglu (66.), illetve Ueda (12.), Milambo (33., 92.)

Red Bull Salzburg (osztrák)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)

gól: Kulenovic (49.), Petkovic (84.)

piros lap: Schlager (66., Salzburg)

Young Boys (svájci)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)

gól: Thuram (93.)

korábban:

Atalanta (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 0-0

Brest (francia)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (1-1)

gól: Lees-Melou (39.), illetve Wirtz (24.)

Kedden játszották:

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 5-2 (0-2)

gól: Rüdiger (60.), Vinícius (63., 86., 93.), Lucas Vázquez (83.) illetve Malen (30.), Gittens (34.)

Paris Saint-Germain (francia)-PSV Eindhoven (holland) 1-1 (0-1)

gól: Hakimi (55.), illetve Lang (34.)

Juventus (olasz)-VfB Stuttgart (német) 0-1 (0-0)

gól: El Bilal Toure (92.)

piros lap: Danilo (84., Juventus)

Arsenal (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)

gól: Riznyk (29., öngól)

Aston Villa (angol)-Bologna (olasz) 2-0 (0-0)

gól: McGinn (55.), Durán (64.)

Girona (spanyol)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-0 (1-0)

gól: Gutierrez (42.), Juanpe (73.)

Sturm Graz (osztrák)-Sporting Lisboa (portugál) 0-2 (0-1)

gól: Nuno Santos (23.), Gyökeres (53.)

AC Milan (olasz)-Club Brugge (belga) 3-1 (1-0)

gól: Pulisic (34.), Reijnders (61., 71.), illetve Sabbe (51.)

piros lap: Onyedika (40., Club Brugge)

AS Monaco (francia)-Crvena zvezda (szerb) 5-1 (2-1)

gól: Minamino (20., 70.), Embolo (45+4.), Singo (54.), Akliouche (97.), illetve Ndiaye (27., 11-esből)

A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának tabellája a harmadik forduló után:

1. Aston Villa                  3  3   –   –      6- 0   9 pont
2. Liverpool                    3  3   –   –      6- 1   9
3. Manchester City              3  2   1   –      9- 0   7
4. AS Monaco                    3  2   1   –      9- 4   7
5. Brest                        3  2   1   –      7- 2   7
6. Bayer Leverkusen             3  2   1   –      6- 1   7
7. Internazionale               3  2   1   –      5- 0   7
8. Sporting Lisboa              3  2   1   –      5- 1   7
9. Arsenal                      3  2   1   –      3- 0   7
10. FC Barcelona                 3  2   –   1     10- 3   6
11. Borussia Dortmund            3  2   –   1     12- 6   6
12. Real Madrid                  3  2   –   1      8- 4   6
13. Benfica                      3  2   –   1      7- 4   6
14. Juventus                     3  2   –   1      6- 4   6
15. Lille                        3  2   –   1      4- 3   6
16. Feyenoord                    3  2   –   1      6- 7   6
17. Atalanta                     3  1   2   –      3- 0   5
18. VfB Stuttgart                3  1   1   1      3- 4   4
19. Paris Saint-Germain          3  1   1   1      2- 3   4
20. Celtic Glasgow               3  1   1   1      6- 8   4
21. Sparta Praha                 3  1   1   1      4- 6   4
22. Dinamo Zagreb                3  1   1   1      6-11   4
23. Bayern München               3  1   –   2     10- 7   3
24. Girona                       3  1   –   2      4- 4   3
25. AC Milan                     3  1   –   2      4- 5   3
26. Club Brugge                  3  1   –   2      2- 6   3
27. Atlético Madrid              3  1   –   2      3- 8   3
28. PSV Eindhoven                3  –   2   1      3- 5   2
29. Sahtar Donyeck               3  –   1   2      0- 4   1
30. Bologna                      3  –   1   2      0- 4   1
31. RB Leipzig                   3  –   –   3      3- 6   0
32. Sturm Graz                   3  –   –   3      1- 5   0
33. Crvena zvezda                3  –   –   3      2-11   0
34. Young Boys                   3  –   –   3      0- 9   0
35. Red Bull Salzburg            3  –   –   3      0- 9   0
36. Slovan Bratislava            3  –   –   3      1-11   0

Az alapszakaszból csupán az első nyolc helyezett jut egyenesen a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

MTI