A fantasztikus Böde góljai hozták a fordulatot
Öt napon belül másodszor találkozott egymással a Paks és az MTK: a keddi vereség után szombaton Bognár Györgyék örülhettek, a duplázó Böde Dániel vezérletével 4-2-re nyertek a hazaiak az OTP Bank Liga 16. fordulójában.
Az első félidőben nem volt okuk az unatkozásra a Fehérvári úti stadion nézőinek, mivel eseménydús, gólokkal, sárga lapos figyelmeztetésekkel és mindkét oldalon a támadófutballt preferáló játékkal színesített összecsapást tekinthettek meg.
Fordulás után a kettős cserével felfrissített hazaiak előbb kapufáig jutottak Böde révén, aztán a veterán játékos három perc alatt kétszer is eredményes volt, második találata igazán szépségdíjasra sikerült. Nem volt azonban érdemtelen a paksiak fordítása, ugyanis letámadással igyekeztek megnehezíteni a rivális dolgát, illetve a jobb szélre csereként beküldött Győrfi is remekül szállt be a meccsbe, Böde első góljánál ő adta a gólpasszt.
Lendületben maradt a tolnai együttes, a hajrához érve Győrfi ismét nagyszerűen adott be jobbról, Windecker pedig közelről nem hibázott fejjel, és ezzel nehéz helyzetbe hozta az MTK-t. Az utolsó tíz percet már rutinosan lehozta a hazai csapat, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
A két együttes az 5. körből elhalasztott és kedden pótolt meccsen is találkozott egymással, akkor a fővárosiak 3-1-re diadalmaskodtak.
A Paks a szombati sikerrel öt találkozó óta tartó nyeretlenségi sorozatot szakított meg, az MTK pedig 2014 áprilisa óta képtelen győzni Pakson az élvonalban.
MTI