Három csapat húsz sorozatgyőzelem felett, a Ferencváros az örökranglista élén
Három klubcsapatnak sikerült megszakítás nélkül húsz győzelem fölé jutnia hazájában a 2023/2024-es szezonban – írta a nemzeti bajnokságok végeztével készült összefoglalójában az IFFHS, amelynél változatlanul a Ferencváros e mutatóban a világcsúcstartó a harmincas évek elején sorozatban aratott 32 győzelemmel.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összegzése szerint a feröeri Vikingur „zsinórban” 21 mérkőzést nyert meg, a szaúdi bajnok Al-Hilal 24 mérkőzését vívta meg győztesen, míg a walesi The New Saints csapata egymás után 26 bajnokiján kerülte el a pontvesztést. A Vikingur ezzel a rangsorban a 24. helyre iratkozott fel, az Al-Hilal a 11., míg a The New Saints a hatodik.
Az abszolút rekorder a magyar bajnok Ferencváros, amely 1931. április 26-tól 1932. október 23-ig sorozatban 32 találkozóján diadalmaskodott. Ugyanennyi nyertes meccse van az uruguayi Nacionalnak, amely 1940. október 13. és 1942. július 12. között verte valamennyi riválisát, míg a csúcslista harmadik helyén egy másik magyar együttes, az Újpest található 30 győzelemmel, mely szériát 1945. augusztus 4. és 1946. május 25. között produkálta.
Az IFFHS ezúttal első alkalommal tette közzé a nemzeti bajnokságok leghosszabb győzelmi sorozatával rendelkező csapatainak világrangsorát.
MTI