Hivatalos: Az AS Roma-hoz igazolt Paulo Dybala
A 28 éves argentin válogatott támadó szerződtetését szerdán jelentette be hivatalosan az olasz fővárosi egyesület, amely hozzátette, három évre szóló megállapodást kötött a játékossal.
Dybala a Twitter-oldalán azt írta a bejelentéssel kapcsolatban, hogy számára “megtiszteltetés lesz” José Mourinho vezetőedzővel dolgozni, valamint kiemelte, hogy egy olyan csapathoz igazolt, amely felszálló ágban van, és most helyezi le az egyesület “jövőjének erős alapjait”.
A 34-szeres argentin válogatott Dybala öt olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a Juventusszal, amelyhez 2015-ben a Palermóból igazolt. A torinói csapatban 293 tétmérkőzésen 115 gólt szerzett, majd az idén lejárt a szerződése és nem hosszabbítottak vele.
Ő a negyedik új játékosa a Romának, amelyhez a mostani átigazolási időszakban érkezett a középpályás Nemanja Matic, a kapus Mile Svilar, valamint a védő Zeki Celik.
Az AS Roma hatodik lett a Serie A legutóbbi kiírásában, az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát pedig május végén a holland Feyenoord 1-0-s legyőzésével hódította el.
MTI