Jude Bellingham: Szerencsések voltunk, hogy csak 3 gólt kaptunk

Declan Rice Arsenal

Declan Rice / Arsenal

A címvédő Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett az Arsenal vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első, keddi mérkőzésén, míg a játéknap másik meccsén az Internazionale 2-1-es győzelmet aratott a Bayern München otthonában.

A londoni találkozó első félidejében valamivel többet birtokolták a labdát az Ágyúsok, s bár mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, egy hajszállal a hazaiak álltak közelebb a vezetés megszerzéséhez. Ez azonban a szünetig sem nekik, sem a madridiaknak nem jött össze.

Fordulás után látványosabbá vált a két együttes közötti különbség az észak-londoniak javára, akik Declan Rice gyönyörű szabadrúgásból szerzett góljával az 58. percben előnybe kerültek. A vezetés birtokában sem vett vissza a tempóból az Arsenal, amely alig negyedórával később a duplázó és ismét egy védhetetlen szabadrúgásból Rice révén kétgólosra növelte a különbséget. Az Ágyúsok fölénye a továbbiakban is megmaradt, az Európa-bajnok spanyol Mikel Merino pedig a hajrá kezdetén a hazaiak harmadik találatát szerezte. A Realnak szépítésre sem futotta az erejéből, sőt, az utolsó percben Camavingát ki is állították, így a visszavágó előtt nehéz helyzetbe került. „A mérkőzést követő interjúkban ennek ellenére több játékos is hangsúlyozta, hogy a párharc még nem lefutott.

„Még nincs vége. Még egy meccs a Santiago Bernabéuban 6 nap múlva. Már most arra gondolunk” – nyilatkozta Raúl Asencio, a Real Madrid hátvédje.

Lucas Vázquez, aki Modric lecserélése után felvette a csapatkapitányi karszalagot, azt mondta: „Ha van csapat, amelyik képes megfordítani egy 3-0-s eredményt, az a Real Madrid.”

Szintén a találkozót követően a Real Madrid egyik sztárja, Jude Bellingham elmondta, szerinte szerencsések voltak, hogy csak 3 gólt kaptak.

MTI