Petry Zsolt: Sallai jó úton halad a Galatasaraynál

Galatasaray sallai roland 2

Fotó: Galatasaray Facebook

Petry Zsolt 38-szoros magyar válogatott kapus szerint Sallai Roland jó úton halad a török élvonalban címvédő és listavezető Galatasaray labdarúgócsapatában, a márciusi magyar-török Nemzetek Ligája-osztályozón pedig 50-50 százalékra becsüli az esélyeket.

A török bajnokságban harmadik helyen álló Samsunspornál dolgozó, 58 éves szakember az M1 aktuális csatornának adott interjúban úgy fogalmazott, „kicsit féltette” a 27 esztendős Sallait, amikor a Freiburgtól az isztambuliakhoz igazolt.

Minden játékosnak nagy kihívás ez, a Galatát nem lehet összehasonlítani a Freiburggal, már csak azért sem, mert a török kultúra teljesen más, mint az európai. Korai lenne még az ő megítéléséről beszélni, de úgy látom, hogy lassan kezdi megvetni a lábát, és szerintem jó úton halad” – mondta Petry.

A kapusedzőként dolgozó exfutballista az NL-osztályozóról beszélve úgy vélte, bár a török válogatottban több a világszinten elismert „nagy név„, a magyarok a németországi 5-0-s vereség kivételével az idén is stabil teljesítményt nyújtottak.

„Törökország domináns futballt akar játszani, ami nekünk kedvez, mert inkább akkor szoktak problémáink lenni, amikor nekünk kell irányítani egy mérkőzésen”

– vélekedett a volt kapus.

Petry Zsolt a magyar válogatott múlt pénteken kisorsolt világbajnoki selejtezőcsoportjáról azt mondta, valószínűleg a portugálok kerülnek majd ebbe négyesbe, amit vélhetően meg is fognak nyerni.

„Nekünk az írekkel kell megküzdeni a második helyért, aztán pótselejtezőn kiharcolni a vb-szereplést, amit mindenki nagyon vár és remél. Az íreket is komolyan kell venni, komoly minőséget képviselnek, ugyanakkor Marco Rossi kapitány irányításával a csapatunk jó úton jár” – jelentette ki Petry.

Munkaadójáról, a Samsunsporról azt mondta, az együttes keretét összeszokott játékosok alkotják, német vezetőedzőjük irányításával pedig a szezon első fele nagyon jól sikerült a számukra, és abban bíznak, hogy a harmadik helyet sikerül megtartaniuk az idény végéig.

„Törökországban a bajnoki találkozókon mindig kiváló a hangulat, a nagycsapatok összecsapásai kivétel nélkül teltházasak, a klubok pedig anyagilag stabilak. Az élvonalbeli bajnokság folyamatosan fejlődik, egyre színvonalasabb, és szerintem a legjobb együttesek a Bundesligában is megállnák a helyüket”

– mondta Petry Zsolt.

MTI