Szoboszlait kiszavazták a Liverpool szurkolói a kezdőcsapatból
A Liverpool nagyon nehéz helyzetben várja az Európa-ligában az Atalanta elleni csütörtöki visszavágót, hiszen a múlt héten hazai pályán 3-0-ra kikapott az olasz csapattól. Az LFC Transfer Room X-oldalán a szurkolók szavazhattak, a középpályára ki kerüljön be Alexis Mac Allister és Wataru Endo mellé – a világbajnok argentin és a japán légiós helye biztosnak tűnik.
Nos, a három jelölt közül Harvey Elliott nagy fölénnyel nyert Szoboszlai Dominik előtt, Curtis Jones viszont nem rúg labdába a drukkereknél – írja a Magyar Nemzet.
Múlt csütörtökön a Liverpool számára hatalmas pofon volt, hogy az Európa-liga negyeddöntőjében az első meccsen hazai pályán 3-0-ra kikapott az Atalanta együttesétől, és ezen a meccsen Szoboszlai Dominik – aki a 46. percben 0-1-nél lépett pályára Curtis Jones helyett – különösen rossz napot fogott ki. A vendégek harmadik gólját az ő labdaeladása előzte meg. A találkozón a középpályán még Alexis Mac Allister és Wataru Endo kezdett, előbbi végig a pályán volt, a japánt a 76. percben a támadó Diogo Jota váltotta. Az alapvetően középpályás Harvey Elliott a jobb szélen kezdett, de Jürgen Klopp vezetőedző a szünetben változtatott a felálláson, a vérbeli támadó Mohamed Szalah állt be Elliott helyére. Ez sem segített…
Vasárnap újabb kudarc érte a Liverpoolt, a bajnokságban is kikapott hazai pályán, a Crystal Palace győzte le 1-0-ra, a Vörösök így lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért folyó versenyfutásban. A Premier League élcsoportja így néz ki, mind a három csapatnak még hat meccse van hátra: 1. Manchester City 73, 2. Arsenal 71 (75-26), 3. Liverpool 71 (72-31). Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt.
A bajnokin a Pool középpályáján ismét a Mac Allister, Endo, Jones trió kezdett. A 46. percben Endót Szoboszlai váltotta, a 82. percben pedig Jonest Elliott, de a hazaiak ezen a meccsen sem találtak be az ellenfél kapujába, a Crystal Palace azzal a góllal győzött, amit még a 14. percben szerzett. Szoboszlai sokkal jobban játszott, mint csütörtökön, de így is sok kritikát kapott.
A találkozó után a 321 ezer követőt maga mögött tudó LFC Transfer Room X-oldalán a szurkolók szavazhatnak, a középpályára ki kerüljön be Mac Allister és Endo mellé – az ő helyük megingathatatlannak tűnik.
Nos, a három jelölt között több mint 11 ezer szavazat alapján Harvey Elliott (55,6 százalék) nagy fölénnyel nyert Szoboszlai Dominik (34,8 százalék) előtt, Curtis Jonest (9,6 százalék) viszont a csak a szurkolók elenyésző része tenné be a kezdőcsapatba.
Érdekes az X-en 398 ezer követővel rendelkező Anfield Edition posztja is, amikor április 9-én arra kérte a szurkolókat, osztáyozzák a nyáron a középpályára érkezett négy játékost. A válaszokat böngészve egyértelmű a Mac Allister, Endo, Szoboszlai, Granvenberch sorrend. Endo kapcsán sokan írják, hogy kellemes meglepetés, és nem került sokba. Szoboszlaiért viszont sokat kellett fizetni, a legtöbbet, sérüléssel is bajlódott, a jó kezdés után pedig visszaesett a formája. Ezek a vélemények is azt támasztják alá, hogy Mac Allistert és Endót a szurkolók is a kezdőcsapatba követelik, Szoboszlainak pedig jelenleg a harmadik helyért kell küzdenie. S most Elliott-tal szemben is vesztésre áll a drukkereknél.