Visszahívnák Neuert a német válogatottba Ter Stegen sérülése miatt
A 32 éves futballista a Villarreallal szemben 5-1-re megnyert spanyol bajnoki mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást, hétfőn meg is műtötték, és legalább nyolc hónapig harcképtelen lesz. Ter Stegennek a jobb térde sérült, amelyet korábban már kétszer is megoperáltak.
„Döbbenetes hír volt ez a számunkra, nagyon hiányozni fog nekünk a pályán és azon kívül is” – nyilatkozta Nagelsmann, akinek Ter Stegen lett az első számú kapusa a válogatottnál azután, hogy Manuel Neuer visszavonult a Nationalelftől.
A szeptemberi Nemzetek Ligája-rajtnál Oliver Baumann, a Hoffenheim, valamint Alexander Nübel, a VfB Stuttgart kapusa volt kerettag Ter Stegen mellett. A magyarok ellen 5-0-ra megnyert, valamint a hollandok vendégeként 2-2-re végződött találkozókon azonban Ter Stegen állt a kapuban.
Közben az 1974-ben világbajnok legendás kapus, Sepp Maier egy interjúban azt nyilatkozta, az egyetlen jó megoldás ebben a helyzetben az lenne, ha reaktiválnák Neuert.
„Ha megkapja a támogatást, akkor bizonyosan képes lesz jó teljesítményre. Még mindig csúcsformában van és egyáltalán nem idős” – mondta a 80 éves exfutballista a 38 esztendős Neuerről, aki a Bayern Münchenben még mindig első számú kapusként szerepel. Hozzátette, meglátása szerint Neuer még mindig a világ legjobb kapusa, miközben az éppen szintén sérült Baumann-nak, Nübelnek, valamint a frankfurti Kevin Trappnak még ismerkednie kellene azzal a feladattal, amit a válogatott kapujának védése jelent.
„Azt javaslom Julian Nagelsmannak, hogy közelítsük az álláspontjainkat és beszéljük ezt meg” – jelentette ki Maier, aki szerint Neuer még a 2026-os világbajnokságon is nyugodtan védhetne.
A Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportját a németek vezetik, s októberben Bosznia-Hercegovinával, valamint Hollandiával találkoznak. A Puskás Arénában novemberben lépnek majd pályára.
MTI